podqast

VARÁZSLATRA VÁGYUNK, NEM A TÉNYEKRE: Sonnevend Júlia, médiakutató / FP. 52. adás

A Friderikusz Podcast e heti vendége Sonnevend Júlia médiakutató, aki 2006-ban doktorképzésre utazott Amerikába és ma már a New York-i New School for Social Research szociológia tanszékének oktatója.

Érdeklődése középpontjában a kortárs társadalmakat meghatározó varázslatos elemek állnak: míg első könyvében azt vizsgálta, hogyan válnak egyes történelmi események - például a berlini fal leomlása - globális mítoszokká, most készülő műve az emberi kapcsolatokban jelen lévő mágikus tulajdonságról, a vonzerőről szól.

Kutatásai alapján azt állítja, hogy a történelemben, de még saját személyes sorsunkban is csak egyszerűsített, az igazság csak egy-egy elemét tartalmazó legendákat, mítoszokat ismételgetünk, azt, amit elhiszünk, és ezek határozzák meg cáfolhatatlan módon ítéleteinket, a kor embere pedig egyre kevésbé az alapos tájékozódás, tapasztalás, tanulás és az objektív tények gondos mérlegelése nyomán hoz döntéseket.

Készülő könyvében azt is kimondja, hogy a társadalmi átlagból kiemelkedett személyiségek személyes vonzereje, karizmája sokkal erősebben varázsol el bennünket és határozza meg véleményünket, döntéseinket, mint azt ép ésszel gondolnánk.

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:

Név: TV Pictures

Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

Közlemény: Podcast-támogatás

Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB

Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is:

Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t

ApplePodcasts: https://apple.co/3hm2vfi

#FriderikuszPodcast

Episode page ↗
Also about technology and AI
Every episode about Technology & AI
More from Friderikusz Podcast