podqast

MÁSKÉPPEN BESZÉLGETEK: AZ ANGLIAI NAGY VONATRABLÁS HÍRES ELKÖVETŐJE, RONALD BIGGS, 1997. /// F.A.70.

1963. augusztus 8-án követték el a nagy angliai vonatrablást. A tettesek 2 és félmillió fonttal távoztak a helyszínről, ami akkoriban tetemes vagyonnak számított. Az öt vonatrabló közül a legnagyobb hírnévre Ronald Biggs tett szert, ugyanis a mozdonyvezetőnek okozott sérülés miatt ő kapta a legsúlyosabb, 30 évnyi büntetést. Biggs-nek azonban 15 hónap raboskodása után sikerült megszöknie a börtönből, Párizsban új arcot szabatott magának, s előbb Ausztráliába, majd Brazíliába menekült, mivel a dél-amerikai országnak nem volt kiadatási egyezménye Nagy-Britanniával.

Biggs akkoriban és hosszan a vonatrablás után valóságos népi hős lett, de mert pénze gyorsan elfogyott, Brazíliában élve akkor már több évtizede, főállású nyilatkozóként kereste a kenyerét, némi készpénzért cserébe ugyanis mindig szívesen állt újságírók és tévéstábok, így 1997-ben Friderikusz Sándor rendelkezésére is. A Nagy Vonatrabló életének kalandos történetét meglehetősen ízesen, sok humorral átszőve adta elő ebben a riportfilmben.

A műsor elkészülte után - korábbi önmagának is ellentmondva - 2001-ben Biggs egyszer csak úgy döntött: elég a brazíliai bujdosásból, visszatér Angliába. A brit igazságszolgáltatás azonban a megtért szökevény előrehaladott kora ellenére sem látott okot az egykori ítélet felülvizsgálatára, így Biggs - aki tovább volt szökésben, mint amennyit börtönben kellett volna ülnie - hazautazása után ott kényszerült folytatni a büntetése letöltését, ahol 36 évvel korábban abbahagyta.

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:

Név: TV Pictures

Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081

Közlemény: Podcast-támogatás

Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000

BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB

Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is:

Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t

ApplePodcasts: https://apple.co/3hm2vfi

#FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv

Episode page ↗
Also about cities and transport
Every episode about Cities & transport
More from Friderikusz Podcast