podqast

A SZÓLÁS SZABADSÁGA: INTERJÚ SOROS GYÖRGGYEL, 2004. /// Friderikusz Archív 62.

Soros György magyar származású amerikai üzletember és filantróp, közgazdász, a reflexivitás közgazdasági elméletének kidolgozója, aki 1992-ben majdnem bedöntötte az angol jegybankot, de ugyancsak ő az, aki életében nem kevesebb, mint 32 milliárd dollárt, azaz 12 ezer milliárd forintot adományozott a nyílt, demokratikus társadalmak támogatására, és ő az a politikai harcos is, aki többek között olyanokkal vívott és vív folyamatos küzdelmet, mint Donald Trump és Orbán Viktor, továbbá a világ populista vezetői. Éppen ezért Magyarországon Sorost főellenségként ábrázolja a magyar hivatalos politika, amely megátalkodottan azt állítja róla, hogy az amerikai-magyar üzletember kifundált egy tervet a kereszténység Európában történő felszámolására, a muszlimok Afrikából történő hatalmas méretű bevándorlásának megszervezésével. Bárhogy legyen is, a támadások kereszttüzében Soros az emberi tudatlanság és félelem szimbólumává vált.

Azonban 2004-ben, amikor Magyarországon járt, szívesen vállalkozott Friderikusz Sándorral egy beszélgetésre, amelyből Soros gondolkodásának lényege is felsejlik.

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:

Név: TV Pictures

Számlaszám: 10300002-10586134-00014904

Közlemény: Podcast-támogatás

Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):

HU94 1030 0002 1058 6134 0001 4904

BIC/SWIFT-kód: MKKB HU HB

Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is:

Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast

YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast

Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast

Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g

Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t

ApplePodcasts: https://apple.co/3hm2vfi

#FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv

Episode page ↗
Also about technology and AI
Every episode about Technology & AI
More from Friderikusz Podcast